Az EU Bizottságnál a pályázati anyagunk!

Eddig minden abban az ütemezésben történt, ahogyan azt 2007 elején magunk elé kitűztük. Időben sikerült megalakítani az önkormányzati  Társulást, majd a  viziközmű társulatokat. Időben összeállt a pályázati anyag és benyújtásra került 2008 végén. Ezt követően lezajlott a pályázati értékelés és július elejére megvan a kormányzati döntés is.

A napokban érkezett a hír:  már az EU Bizottságnál van hivatalosan is a pályázatunk anyaga!


Ez azt jelenti, hogy a vonatkozó szabályok szerint három hónapja van az illetékes főigazgatóságnak véleményt mondani a magyar hatóságok által már pozitívan elbírált pályázatról.

A gyakorlat szerint azonban mindig szoktak tisztázó kérdést feltenni. A szabályok szerint ilyenkor “megállítják  az órát”, azaz hosszabbodik a rendelkezésre álló idejük. Mivel nyár van, szabadságolások időszaka mindenhol, ez szinte törvényszerű.

Ennek ellenére a gyakorlat azt is mutatja, hogy mostanában nem szokott hat hónapnál többet tartani az eljárás. Ezek szerint reálisnak tűnik az év végi brüsszeli döntés. Reményeink szerint pozitív döntés.


Comments Closed

Hozzászólás

az “Az EU Bizottságnál a pályázati anyagunk!”

Visszakövetések

Ellenőrizze ások mit mondanak erről a bejegyzésről
  1. Hogyan dönt Brüsszel a nagyprojektekről?…

    Most olvasom, hogy a decemberben Brüsszelbe kiküldött nyíregyházi csatornázási projekt másfél-két hónap múlva már megkaphatja a brüsszeli jóváhagyást. A korábban kiküldött békéscsabai csatornázási projekt pedig már az értékelés utolsó szakaszában van. …