Az önkormányzatban partnert találtunk

Interjú Varjú Tamással, az Érdi Csatornamű Vízgazdálkodási Társulat elnökhelyettesével

-Hogyan jött a gondolat, hogy tisztséget vállaljon a csatorna Társulatban?

Pár éve költöztünk családommal Érdre, a gyönyörű környezetben levő Felső-Parkvárosi részre. Évtizedek óta viziközmű szolgáltató cégeknél dolgozom, gazdasági vezetői pozícióban. Jelenleg is egy másik agglomerációs település közszolgáltató cégét vezetem, így sok tapasztalatot gyűjtöttem a szolgáltatói oldalon. Most úgy gondoltam, hogy lakóhelyemen ezt a tapasztalatot a „másik oldalról” is hasznosíthatom: képviselhetem az ingatlantulajdonosok érdekeit a csatornahálózat fejlesztés során. Ezért aztán örömmel vettem a felkérést, amikor az alakuló közgyűlésen javasoltak és megválasztottak erre a a tisztségre.

-Mit tart legfontosabban ebben a minőségében?

Jól ismerem lakókörnyezetem gondjait. Magam is a Felső-Parkvárosi rész egy olyan utcájában lakom, ahol már a településhatár van. Tudom tehát, hogy az infrastruktúra – pontosabban annak egy részének hiánya – milyen jelentős befolyással bír mindennapjainkra, életminőségünkre. Ezért azt szeretném elérni, hogy meg is valósuljon a tervezett fejlesztés, de ennek során az önkormányzattal érjük el azt is, hogy minőségi munka legyen. Tudom, hogy ez odafigyeléssel és szigorú ellenőrzéssel lehetséges, ezért ezeket szorgalmazom minden lehetséges alkalommal.

-Milyen módon lehetséges ezt elérni?

Úgy érzem, az önkormányzatban partnert találtunk, hisz észrevételeinket, javaslatainkat komolyan veszik. Mi a Társulat részéről elsősorban a lakossági észrevételeket, jelzéseket tudjuk továbbítani és ennek tükrében véleményezni a beruházás különböző fázisaiban a tervezett lépéseket. Tehát jelezzük, ha azt tapasztaljuk, hogy egyes városrészekben nem megfelelő a munkavégzés, jelezzük, ha javítani valót látunk a közbeszerzési kiírásokban. Láttam már közelről több nagy beruházást, tehát vannak ilyen irányú tapasztalataim.

-Gazdasági szakemberként hogyan látja a Csatornamű Társulat gazdálkodását?

Az eddigi tevékenység során meggyőződtem, hogy felelős és ésszerű gazdálkodás folyik. Ebben a szervezeti struktúrában a Társulat feladata és gazdálkodása végtelenül egyszerű. A Társulat ugyanis nem közvetlenül rendeli meg a munkákat, hanem tagjaitól, az érdi ingatlantulajdonosoktól összegyűjti az önerő egy jelentős részét, majd azt a beruházó rendelkezésére bocsátja, mintegy „megrendeli” tagjai nevében a munkát. Tehát a Társulatban a tagok összeadják a pénzt, mindössze arra kell vigyázni, hogy az megőrizze értékét és semmi másra ne legyen felhasználva, csak és kizárólag a beruházás céljaira. A beruházó önkormányzatokat pedig az EU és más szervek nagyon szigorúan ellenőrzik, tehát minden fázisban erős a kontroll.

-Legutóbb a Társulat küldöttgyűlésén felmerült, hogy miért nincs könyvvizsgálója a Társulatnak?

Röviden: leginkább azért, mert a szabályok szerint ez nem kötelező és eddig nem is döntött erről a Küldöttgyűlés. Valóban kaptunk kritikát a Társulat legutóbbi küldöttgyűlésén, hogy miért úgy és miért nem másképpen van összeállítva a tavalyi mérleg, de hát szakemberek között mindig van vita a részletekben. Bejegyzett kamarai könyvvizsgálóként tudom, hogy egy mérleg esetén az a legfontosabb, hogy az a valós képet tükrözze. Meggyőződésem, hogy esetünkben ez így van, hisz felelős szakemberek készítették, ellenőrizték és javasolták annak elfogadását. Az Intéző Bizottság és az Ellenőrző Bizottság minden tagját felkészült, a maga területén kiváló szakembernek ismertem meg.

A Küldöttgyűlésen elhangzott az a javaslat is, hogy – annak ellenére, hogy nem kötelező – alkalmazzon ezentúl a Társulat könyvvizsgálót. Azonban többen azzal érveltek, hogy ha nem kötelező, akkor az ezzel járó – akár milliós költséget – nem kellene felvállalni. Végül a küldöttek elvetették a javaslatot.

-Milyen lépések következnek a beruházás során?

Most a közbeszerzések időszaka van, amely a kívülállónak az egyik legkevésbé látványos időszak. Pedig ekkor dől el sok minden, a megfelelő kritériumok alkalmazásával elérhető az, hogy ne csak olcsó, hanem minőségi munkát is végezzenek a nyertes vállalkozók.

Én magam azért dolgozom, hogy Parkvárosnak ezen a részén is a lehető leghamarabb láthassuk az árkot ásó munkásokat és megvalósuljon a beruházás. Bízom benne, hogy tapasztalatommal, javaslataimmal ezentúl is hozzájárulhatok a beruházás sikeres lebonyolításához.


Comments Closed

Hozzászólások lezárva