Csatornaépítés a főbb érdi közlekedési útvonalakon
Ha a városban járunk, lépten-nyomon csatornaépítő brigádokat láthatunk. Röviden összefoglaltuk a legforgalmasabb közlekedési útvonalakon történő munkákat. Kattintson a folytatásért!
Augusztus első felében félpályás útlezárás mellett folytatódik a Bajcsy-Zsilinszky Endre úton a csatornaépítés. A Tárnoki út és Bakonyi utca közötti szakasz volt az egyetlen rész, ahol a város legforgalmasabb útján eddig nem volt csatorna.
A kivitelezők szándéka szerint, amint vissza tudják adni a normális forgalomnak ezt a szakaszt, több brigádot is „beleállítanak” a Radnai, Naszályi, Regéci és Nógrádi utcák által összekötött tömbbe.
A Tárnoki úton jelenleg a csatornaépítéssel párhuzamosan a Tigáz beruházásában zajlik gázcső fektetés.
Ez utóbbi a Riminyáki úttól kezdődően, az Ürmös és a Kutyavári út érintésével egészen Diósd határáig tart. A két közműberuházást összehangolták, az építők egymás után veszik birtokba a munkaterületet.
A Bajcsy-Zsilinszky Endre úti munkák befejezése után térnek át a Riminyáki útra a csatornaépítők. Várhatóan augusztus második felében kezdik itt is a munkát. A Riminyáki úton több brigád is fog dolgozni, várhatóan félpályás útlezárás mellett. Az egyik csapat a Géza utcától indul, a másik a Diósdi úttól. Ezt követően a Diósdi út Riminyáki út-Sándor utca közötti szakaszán is lesznek csatornázási munkák.
A második legforgalmasabb Észak-Dél irányú közlekedési útvonalon, a Szent István utca végén egy – a talajban talált – szikla okán kissé elhúzódott az építés. Remélhetőleg hamarosan befejeződik és a műszaki próbák után (kamerázás, víztartási próba) megtörténhet az aszfalttal történő helyreállítás az egész szakaszon. Ezzel együtt történik majd az eddig csak ideiglenesen helyreállított Kossuth Lajos utcai szakaszok aszfaltozása is.
A Lőcsei út északi részén és a Szovátai úton is hátra van még a csatornaépítés. A burkolatbontási engedélyek már ki vannak adva, amint a környező utcákkal összehangolt forgalomszervezés engedi, itt is kezdődhet az építés, amely várhatóan legalább egy-két hónapot tart.
A Kossuth Lajos utcában még egyetlen kis szakasz van hátra, a Gárdonyi Géza utca és Arany János utca között. A kivitelezők szándéka szerint még az őszi iskolakezdés előtt kiépítik ezt is.
A Törökbálinti úton több hónap után sem kapták még meg az állami Közútkezelőtől a bontási engedélyt a kivitelezők. Remélhetőleg ez hamarosan meglesz és akár már augusztusban elkezdhetik az Iparos utcától kezdődő szakaszon a csatornaépítést. Az már most látszik, hogy az őszi iskolakezdés után torlódás várható. Ezt a részt nem célszerű jövőre hagyni, ezért mindenképp meg fog idén épülni.
Nagyon gondos előkészítés mellett kell majd megépíteni az Iparos úton a Kádár utca és a Kárpitos utca közötti kis szakaszt. Bár nem túl hosszú ez a szakasz, tekintve, hogy az autópályára igyekvő forgalmat rendkívüli módon tudja befolyásolni, rendkívül nehézkes az engedélyeztetése.
Szintén állami kezelésben van a Balatoni út is. Ha megérkeznek a szükséges bontási engedélyek, idén ősszel várhatóan a Napvirág utcai csatornaszakasz megépítése után a Balatoni út Muskátli utca-Kövirózsa utca közötti szakasza is elkészülhet.
A Vadlúd utcában jelenleg is tartanak még a munkák. Ennek befejeztével fordulnak rá a Zámori útra az építők, várhatóan félpályás útlezárás mellett fog folyni az építés.
A Fuvaros utcának egy-két héten belül a végére érnek és ideiglenes helyreállítás mellett visszakapja az autós forgalom az utat. A szükséges próbák elvégzése után kaphatja vissza a szilárd burkolatát.
Az Alsóvölgyi úton hosszú hónapok után múlt héten befejezték a csőfektetést. Hátravannak még az utómunkák, ideiglenes úthelyreállítás következik. A konszolidációs időszak alatti állapotot folyamatosan figyelik és ha kell, a szükséges útjavításokat elvégzik. A környék erősen lejtős utcáin való közlekedés (legfőképpen a B betűs virág nevű utcák csatornaépítése alatt) igen nagy türelmet igényel a környék lakóitól. Az építők úgy döntöttek, hogy a lehető legtöbb brigáddal igyekeznek minél hamarabb befejezni ezen a környéken a nehéz terepviszonyok melletti építést, hogy az őszi időszak előtt még legyen egy kis idő a konszolidációra.
A Felsővölgyi úton a térségi projekt keretében elvégezték a csatorna-csőfektetést. Jelenleg egy másik beruházás keretében a törökbálinti közigazgatási területen levő ingatlanok bekötővezetékeinek építése folyik. Ezt követően az úttestet ideiglenes helyreállítják, a végleges helyreállítás a konszolidációs időszak után fog megtörténni.
Az Iparos út és Szövő utca között már több szakasz is elkészült. A következő hetekben várható, hogy a környéken egyre több brigádot „beállítanak”, így a Iparos út és a Szövő utca több, kisebb szakaszán időszakosan félpályás lezárás mellett csatornaépítés folyik majd.
Comments Closed