Érden három ütemben, több részegységre bontva végzik majd a munkákat
Az Érd és térsége szennyvíz-elvezetési és szennyvíztisztítási program keretében Érd Megyei Jogú Város, Diósd Község és Tárnok Nagyközség vonatkozásában a tender felosztás a három település esetén a külön tendereztetés elvei szerint, teljesen elkülönítve történik. Térképpel!
Érd vonatkozásában három ütem kerül kialakításra. Az E-I jelű ütem a városban megvalósuló egyéb -határidőhöz kötött és jellemzően pályázati forrásból megvalósuló- építési programok alapján, az ezen építések ütemezését figyelembe véve került kialakításra (ú.n. „nulladik ütem”).
Az E-II és E-III ütemek kialakításánál a hálózatépítés 6 részegységbe (LOT) sorolható. A besorolás a szakmai alkalmassági feltételek teljesülése, a vízgyűjtő területek függvényében, az átemelők építését figyelembe véve történik. Egy-egy részegység egy vállalkozó megbízásával önállóan megépíthető, szakmailag elkülöníthető részterület.
Az átemelők mindhárom településre együtt kerülnek kiírásra, külön tenderben. A tenderben szerepel gépészet, műtárgy, szerelés és helyi szintű szaghatáskezelés, valamint egy külön LOT-ban a rendszer szintű szaghatás kezelés.
A kivitelezés során minden ütem esetén (az E-I ütemet kivéve) párhuzamosan zajlanak majd a munkálatok.
A részegységeken belüli ütemezést a közbeszerzésen nyertes vállalkozó által megadott organizációs terv alapján alakítják ki.
TENDER FELOSZTÁS | ||
ÉRD | ||
Ütem | Részegység | Érintett városrész |
E-I ütem | LOT1 | Erzsébetváros (RÁVNA) |
Lőcsei utca | ||
Iparos utca | ||
E-II ütem | LOT1 | |
Óváros | ||
Újváros | ||
Városközpont | ||
Tusculanum | ||
Újtelep | ||
Tisztviselőtelep | ||
LOT2 | ||
Újtelep | ||
Alsó-Parkváros | ||
Tusculanum | ||
Postástelep | ||
LOT3 | ||
Városközpont | ||
Postástelep | ||
Fenyves-Parkváros | ||
Alsó-Parkváros | ||
E-III ütem | LOT1 | |
Újváros | ||
Óváros | ||
LOT2 | ||
Érdliget | ||
Parkváros | ||
LOT3 | ||
Vincellér | ||
Parkváros | ||
Fenyves-Parkváros |
Kedves Károly !
Érdeklődöm Parkváros több ütemezésben is szerepel:a Bogyó u. alsó fele ,pontosan az Akácfa és Almafa utcai szakasz melyik ütemezésbe tartozik és ott árhatóan mikor kezdődnek a munkálatok?
Mikor lehet , érdemes a belső bekötés terveztetését elkezdeni és a tervezők listája hol található?
Ha a felméréskor a házból kivezető szennyvizcsatorna helyet rosszul jelöltük be, jelent -e valamit, kell-e valahol módositanunk vagy az ráér a tervezéskor(gondolom)?
Köszönöm válaszodat előre is.
Azt, hogy a Bogyó utca alsó szakasza mikor kerül sorra, a közbeszerzési pályázat lezárása után lehet pontos választ adni. Tudom, hogy mindenki azt szeretné tudni, hogy ő mikor kerül sorra 🙂 , de ez a mai napon egy megválaszolhatatlan kérdés. Ennek okai: a kiviteli tervezés során készülő organizációs terv még mindig csak relatív időpontokat tud megadni (azaz azt, hogy a kezdéstől kezdve kb. melyik utca mikorra kerül sorra).
Arra a kérdésre pedig, hogy mikor kezdődik, a mai napon meglehetősen kockázatos lenne hónapra-napra pontos dátumot mondani. Természetesen van egy terv, de annyira rossz a közbeszerzési törvény, hogy a potenciális kivitelezők közötti harc a bíróságokon teljes egészében kiszámíthatatlanná teszi a beruházók számára, hogy mikor indulhatnak. Tehát -ha nincs jogorvoslat- idén ősszel lehet indulni, ha van, akkor senki nem tudja megmondani, hogy az mikor fejeződik be (azaz mikor indulhatnak a munkák).
És ez nem csak nálunk van így: Nyíregyházán már azt hiszem az ötödik támadásnál tartanak ( http://csatorna.blog.hu/2010/01/24/mennyi_az_aknafedlap_ellettartama_20_vagy_55_ev ) Békéscsabán is hasonló cipőben járnak. Ha csak valami változás nem történik a közbeszerzési törvényben, akkor bárki, bármikor és bármilyen következmény nélkül támadhatja az eljárást és húzhatja az időt szinte a végtelenségig.
Itt van egy lista az általam ismert tervezőkről: https://www.erdicsatornazas.hu/2009/08/nehany-aktualis-muszaki-kerdesre-kertunk-valaszt-a-tervezoktol/
Egészen a kivitelezés kezdetéig még módosítani lehet a felmérési jegyzőkönyvben rögzített rajzot. Javaslom, hogy keresd telefonon munkanapokon 9-12 között Babis Rolandot a 0623/521344-es telefonszámon.
Kedves Károly ur !
Hol látható a tervezett kivitelezési ütemek
térképe ? A honlapon csak egy nagy fehér
kocka látható, hiába klikkelek rá.
Segitséged köszönöm.
Kazi Imre
Kedves Imre!
A térkép ott van, nekem megjelent. Külön a képfile elérhetősége: https://erdicsatornazas.hu/feltoltes/felosztas_utemek.jpg
Javaslom, próbáld meg így elérni!
Kedves Károly!
Nem tudo, hogy van-e ennek a csatornáyási programnak projektvezetője, de az itt felsorolt fázisok nemsokat mondanak határidők ill. konkrét utcák felsorolása nélkül.
Aztán részben szomorúan, részben felháborodva állapítom meg, hogy az M7-esen túli parkváros most is “mostohagyerek”. Itt az emberek csak az adót fizetik, s nem sokat kapnak cserébe. A köypontba invesztálnak minden pénzt. Kik döntöttek arról, hogy a fenti ütem szerint valósuljon meg a beruházás? Az aggodalmamat még csak növeli, hogy kis országunkban láttunk már arra példát, hogy túlköltekeztek, elfogyott a pénz, s félbemaradt egy beruházás.
Kérem továbbítsa egjegzéseimet az illetékeseknek, s kíváncsian várom a válaszokat.
Üdvözlettel:
Kulcsár László
Kedves László!
Két alapvető kérdést vélek kiolvasni:
1. Mikor kerülnek -konkrétan- sorra a Felső-Parkvárosi utcák?
2. Igaz-e, hogy a Felső-Parkvárosi utcák a program végén kerülnek sorra?
Válaszaim a következők:
1. Természetesen van projektvezető, van kiviteli tervet készítő is. A tervező cégénél egy érdi -azaz a terepet otthonaként is ismerő- országosan elismert szakember dolgozik az organizációs terven, aki több nagyváros hasonló óriásberuházásán dolgozott már. Ez a készülő organizációs terv több -műszaki- szempontot vesz figyelembe. Többek között ez az oka annak is, hogy az egyes részterületek (LOT-ok) ilyen furcsa alakzatúak (a vízgyűjtők miatt).
A konkrét ütemezésre is készül egy javaslat. Ez része lesz a tender dokumentációnak. Ezért addig nem tekinthető véglegesnek, amíg le nem zárult a kivitelezők versenye, hisz a tender során az ajánlatot tevők ebben is versenyeznek. Tehát addig nem lehet hónapra-hétre-utcára lebontott _végleges_ ütemtervről beszélni, amíg nincs leszerződött kivitelező.
2. Félreértés az, hogy azért, mert EIII-3 ütem a neve, a végére kerülne, míg az EII-1 ütem az elejére. Az építés ütemezése során az egész város területén egyszerre kell kezdeni, hisz másképp nem is lehet befejezni 2 év alatt. Ez azt jelenti, hogy mindig a legközelebbi már meglévő csatornától -a befogadótól- kell kezdeni és vízgyűjtő területenként innen kiindulva lehet bővíteni a hálózatot.
Itt jegyezném meg, hogy az E-I (“nulladik”) ütemben egy szűk keresztmetszetet kell feloldani, az pedig az Iparos utcán az M7 alatti alagúton történő átvezetés. Ez azt jelenti, hogy legelőször ez épül meg a környéken és akkor már a Szénégető utcában egy nagyobb kapacitás áll rendelkezésre.
Tehát nem “mostohagyermek” a Felső-Parkváros -mint ahogyan a város egyetlen része sem- mindenhol egyszerre kell nekifogni majd a munkáknak!
A “pénz elfogyásáról” pedig azért nem érdemes beszélni, mert a jogszabályok szerint csak akkor lehet kiírni a közbeszerzést, ha arra megvan a teljes fedezet. A költségek legnagyobb -közel 80%-os- részét az EU fedezi, az önrész biztosítására pedig a Csatorna Társulat alakult és egy szigorú (egyeseknek túl szigorú!) pénzügyi terv alapján működik. Ezért is kellett az egyösszegű befizetéseket eszközölni, hogy a részeltekben fizetők és a be nem fizetett összegekre legyen idő banki finanszírozást szervezni, ami meg is történt.
A közbeszerzésen a kivitelezők egy -átalány- áron szerződnek a teljes munkára, tehát előre meg kell mondják, hogy a teljes időszak alatt mennyiért vállalják el a munkát. Ez azt jelenti, hogy nem szakaszosan történik a szerződéskötés és megrendelés, hanem egyszerre. Magyarán nem állhat elő az a helyzet, hogy “elfogyott a pénz” és nincs miből megrendelni a következő szakaszt.
Kedves Károly!
Mindenekelőtt köszönöm a válaszát. Válasza alapján talán kicsit optimistábbak lehetünk.
Mindazonáltal továbbra is azt érzem, hogy nincs ennek a beruházásnak projektvezetője. Az Ön éltal említett szakember közreműködése egyértelműen pozitívum, de tapasztalataim alapján a szakemberek nem érnek rá projektet vezetni. Egy tendert úgy kiírni, hogy nincsenek benne határidők, az eléggé döbbenetes és előkélszítetlenségre utal. Csupán a válaszából leszürhető, hogy kellene egy határidő a vízgyűjtők megépítésére, egy másik a gerinchálózat kiépítésére, s végül egy harmadik a leágazások elkészítésére.
Ön sem gondolja komolyan, hogy a kérdésemben arra voltam kíváncsi, hogy melyik héten ér az utcánkba a csatorna. Arra viszont szerintem sokan kíváncsiak, hogy melyik félévben vagy negyedévben kerül sorra az utcája. Ha erre nincs válasz, akkor az egyértelműen arra utal, hogy nincs semmiféle ütemterv.
Üdvözlettel:
Kulcsár László
Tisztelt Kulcsár László!
Engedje meg, hogy megfordítsam a viccet! 🙂 Szerintem Ön nem gondolta komolyan, hogy egy ekkora léptékű projektben, amelyen ennyi szakember, mérnökember dolgozik, ennyi ellenőrző szerv ellenőrzi- ütemterv nélkül fognának neki a kivitelezésnek. 🙂
Természetesen VANNAK határidők a tender kiírásban. De ezek relatív határidők, azaz magyarul mondva azt lehet megtudni belőle, hogy a kezdéstől számított x hét múlva az Y utca, x+1 hétre a Z utca, stb. Természetesen vannak, akik az elején, vannak akik a végén kerülnek sorra és ennek alapvetően műszaki okai vannak- ezek közül a legerősebb, hogy milyen messze van a legközelebbi már meglévő csatorna az adott utcától.
Amíg nem ismert a 0. nap -azaz, amikor elindulhat a munka- addig meglehetősen kockázatos kimondani egy konkrét dátumot, mert később (egy-másfél év múlva) már senki nem fog arra emlékezni, hogy ez miért változott meg, csak az marad meg, hogy “2011 augusztusra ígérték”. Ezt a későbbiekre nézve is szeretnénk elkerülni. Pl. mit szólna Ön ahhoz, ha azt írnám, hogy 2012 július 20 és augusztus 10 között épül az Ön utcájában a csatorna? Ha a kivitelező felgyorsítja és hamarabb megépíti, az természetesen kellemes meglepetés, de ha nem lehet időben elindulni, akkor csúszhat az egész 1-2 hónapot és akkor mindenki ideges lesz tőle. Tehát akkor érdemes ezekről beszélni, ha ismert a kezdési dátum.
Teljesen megértek mindenkit, aki most már tényleg szeretné látni, hogy ő mikor kerül sorra. Én -illetve mi- lennénk a legboldogabbak, ha máris mondhatnánk, hogy ami most van az a végleges és biztosra vehető intervallum. De azt is tudom -és erről őszintén kell beszélni- hogy a közbeszerzések időszaka egy nehéz periódus lesz. Ekkor ugyanis nem rajtunk és nem a beruházón múlik, hogy mikor fejeződik be, mikor lehet szerződést kötni és munkaterületet adni. Már az eljárás önmagában is több hónap és az utána -szinte biztosan- következő jogorvoslati eljárás egy idegtépő folyamat. Figyeljük az országban zajló hasonló méretű beruházásokat és szurkolunk az ottani kollégáknak, hogy minél előbb sikeresen záruljanak az eljárások. Azt is látjuk, hogy semmilyen törvényes lehetőség nincs annak megakadályozására, hogy a versengő kivitelezők ne támadják egymást és a verseny eredményét.
Tehát türelmet kérek és megértést!
A projekt vezetője Kovács Péter Barna, évtizedes szakmai tapasztalattal.
Eddig minden nagyjából a tervezett ütemezés szerint zajlott. Ez bizakodásra ad okot, hogy ezután is így fog történni. Időben nagyságrendekkel kevesebb idő alatt mentünk végig a folyamatokon, mint a most zajló többi projekt (pl. Makó, Nyíregyháza, Békéscsaba). Reméljük, a továbbiakban is sikerül hasonló ritmust tartani.
Tisztelt Simó Károly!
Sajnos nem vicces a felvetésem, s válasza alapján nem is érzem alaptalannak az aggodalmamat. Egy tisztességes ütemtervnek bizony rész a projekt indulási és befejezési időpontja. A relatív határidőktől ugyanolyan ideges lesz az ember, mint attól, ha nincsenek határidők.
A türelme pedig a csatornázást illetően szerintem sokaknak elfogyott, amihez nagyban hozzájárul az a tény, hogy illetékes önkormányzati emberek megalkották a nagyszerű szennyvízszállítási törvényt, de senki nem ellenőrzi annak betartását. Főleg arra a részére gondolok, hogy a szennyvízszállítók kötelesek lennének mérhetővé tenni az elszállított szennyvíz mennyiségét, ezzel szemben én még nem találkoztam egyetlen olyan autóval sem, amin volt legalább 1m3 pontosságú mérőszerkezet.
Várom a fejleményeket a projekt kapcsán. S végül én is kapcsolódnék egy korábbi hozzászóláshoz, miszerint a térkép nem jelenik meg a WEB-oldalon. Javaslom, hogy tegyék bele egy PDF fájlba.
Üdvözlettel:
Kulcsár László
Tisztelt Simó ur !
Kérem, hogyha lehet már erről beszélni és nem
üzleti titok, tájékoztatna arról, hogy hány verseny-
ző jelentkezett az E-1 tenderre ?
köszönettel Imre.
Kedves Imre!
Tizennégy jelentkező van.
Tisztelt Uram!
Érdeklődni szeretnék, hogy a parkvárosi részen, a Visegrádi, Sóskúti út környékén is lesz-e csatornázás, illetve akik a társulás megalakulásakor még nem laktak ott utólag jelentkezhetnek-e. Köszönettel: Judit
Tisztelt Uram,
Mi a Szirtes utca, ZEngő utca egyik telkén építkezünk. Nagyon szeretném tudni, hogy lesz-e ezen részén Érdnek csatornázás. Ha igen, hogyan tudunk jelentkezni, hogyan tudjuk befizetni a költségeket, hol tudok erről részletes tájékoztatást kapni?
Kérem, keresse fel a társulati irodát: https://erdicsatornazas.hu/magunkrol/a-tarsulat-elerhetosegei/
Kedves Károly!
Egy völgyben lakunk, ha megbolygatják a talajt a környékünkön biztos vagyok benne, hogy az első esőzés alkalmával elönt minket a sárlavina!!!!!!!
Az elmúlt 12 évben sok árvizet átéltünk, az utóbbi évekbe már nem, mert rengeteget tettünk az ügyért.
Szeretnék külön figyelmet kapni, mert nem bírok megküzdeni egyedül ezzel a problémával.
Üdvözlettel!
Tisztelt Zsuzsa!
Teljes mértékben értem problémáját, attól tartok, nem Ön az egyetlen és nem csak a lefolyó víz okozhat gondot. Ugyanis a lejtésviszonyok miatt a Bihari utca és több utca esetében vannak lokális mélypontok. Ide például a szennyvíz csatorna is úgy vezethető be, hogy a lokális mélypontra gravitációsan összegyűjtik a szennyvizet, innen egy átemelővel felnyomják a magasabban levő gyűjtőcsatornába.
Ezeket előrebocsátva idézem a pályázati kiírás és szerződéses feltételek néhány részét:
“Útpályaszerkezetek, járda szerkezetek
Az építési munkák során felbontott, minden burkolattal nem rendelkező ill. pormentes burkolattal rendelkező útpályát az eredeti állapotuknak megfelelően kell helyreállítani. Az azonos értékű és minőségű burkolatok között környezetvédelmi okból minden esetben a visszaburkolható ismételten használható burkolatot kell választani. (Pl. azonos értékű és teherbírású aszfalt burkolat vagy betonkocka burkolat esetén a betonkocka választandó). Ennek értelmében a Vállalkozó az úthelyreállítások fent említett esetében köteles másodlagos nyersanyag felhasználásával az útburkolatot helyreállítani, ezt a Mérnökkel egyeztetni.
Az útszerkezet helyreállításnál az útszerkezet rétegrendjét úgy kell kialakítani, hogy teherbírása, illetve egyenértéke minimum a megmaradó, illetve a korábbi útszerkezetnek megfelelő legyen.
Általános betartandó előírás az úthelyreállítással kapcsolatosan:
– A burkolt utak helyreállítása teljes vagy elégséges vízzárást kell biztosítson arra vonatkozóan, hogy a nyomvonalas bontás visszatöltött megmozgatott terébe felszíni víz ne szivároghasson és így ennek következtében előálló talajmozgás, tömörödés, és süllyedés ne következzen be.”
“Az alábbiak betartandóak az úthelyreállítás vonatkozásában:
– a teljes vízzárást a nyomvonal helyreállítással is biztosítani kell azaz a munkaárok megvédése a vízbeszivárgástól kivitelezői feladat. Ha ezt csak teljes felső rétegű szőnyegezéssel tudják biztosítani, azt a saját kockázati – vagy garanciális költségeik terhére tehetik, ha úgy számolják, hogy ezzel a módszerrel biztosítható a megfelelő tartóssága a nyomvonalas helyreállításnak.
– A nyomvonal területébe számolandó a kiemelt árok mellett az árok- szélen feltöredezett részek, a nagysúlyú gépek talpalója által felszakított nyomok, az utak teherbírásánál nagyobb súlyú, de még szokásos teherbírású szállítójárművek és erőgépek által taposott nyomok és a vákuum-kutak által elfoglalt szélességben történő nyomvonal-helyreállítás is.”
“Vállalkozó felelősséggel tartozik a város közterületein, illetve a magánterületeken okozott kárért, függetlenül az építkezés helyszínétől.
A területek helyreállítása során a Vállalkozónak figyelembe kell venni, hogy a felszíni vizek levezetését nem változtathatja meg, ezért különös gonddal kell eljárni a felület rendezésekor, és az ingatlanok bejáratához történő csatlakozáskor.
Az építés során tönkrement, vagy eltömődött, a csapadékvíz elvezetését szolgáló létesítményeket az eredeti állapotuknak megfelelő módon helyre kell állítani, illetve ki kell tisztítani.
Az építés során a csapadékvizek elvezetése érdekében a meglévő vizesárkokat építés előtt ellenőrizni kell és szükség esetén karban kell tartani, vagy a kármegelőzés érdekében és költségére ki kell építeni.”
Mi a magunk részéről azt fogjuk kérni a beruházótól és a Mérnöktől, hogy ezek betartatását érje el. Valószínűleg hasznos lesz, ha akkor, amikor ott dolgoznak, Ön is jelzi ezt az ottani vállalkozóknak, mert a legrosszabb helyzeteket együttműködéssel lehet elhárítani.