Csoportos beszedések-az egyik bank újból hibázott
Az Érdi Csatornamű Vízgazdálkodási Társulatnál igyekszünk az ügyfelek igényeihez igazodni és lehetővé tenni minden elérhető fizetési módot. Ezért már az első hónapoktól kezdve felállítottuk azt a rendszert, amelynek segítségével teljesíteni tudjuk a csoportos beszedéseket. Voltak zökkenők, de folyamatosan tárgyaltunk a bankokkal a kellemetlenségek elhárításán. Több hónapba telt mire a bankközi GIRO elszámolási rendszerbe be tudtunk lépni, de kitartással és türelemmel megoldottuk 🙂
Úgy tűnik, kb. 10%-a az ügyfeleinknek ezt a fizetési módot választotta. Valóban praktikus megoldás, egészen biztos nem felejti el az ember, nem keveredik el a csekk, mindig ugyanannyit kell fizetni. Ráadásul vannak olyan bankok, ahol díjmentes a csoportos beszedés teljesítése az ügyfélnek (ez azonban nem minden banknál illetve bankszámlacsomagnál van így, érdemes utánanézni!)
A dolog úgy működik, hogy miután az ügyfél megadta a csoportos beszedést a saját bankjának, az adott bank elektronikusan a GIRO rendszeren keresztül egy üzenetet küld a megbízás adataival. Minden nap érkezik egy ilyen üzenet hozzánk, az előző napon megadott megbízásokkal. Ezek bekerülnek a nyilvántartó rendszerünkbe.
Minden hónap 20-án van a beszedés (hacsak nem szünnapra esik, ilyenkor a következő munkanapon). Ez azt jelenti, hogy a szabályok szerint 5 munkanappal előtte összeállítunk egy állományt és azt a banki terminálunkon keresztül elküldjük bankunknak, amely továbbküldi a többi banknak a GIRO rendszeren keresztül. A beszedés napját követően a bankok visszajeleznek a mi bankunknak, hogy mely számlán teljesült a beszedés, mely számlán nem volt fedezet -és átutalják a mi bankszámlánkra a beszedett összeget. Mi pedig rögzítjük a nyilvántartásban a befizetést.
Valamiért januárban már előfordult, hogy az egyik bank informatikai rendszerében nem állították be azt a technikai kódot, hogy “Viziközmű Társulati Díj” (VKD). Úgy tűnik, nem sok társulat biztosítja ezt a szolgáltatást ügyfeleinek, ha más nem szólt nekik (vagy csak mi voltunk a elsők). Így egy elég jelentős számú ügyfél esetén a szabályok szerinti határidőn belül semmi visszajelzés nem érkezett, a beszedés meghiúsult.
Ez azért kellemetlen, mert miután hosszas telefonálgatás után kijavították rendszerükben a hibát, az újra elküldött beszedésnek az lesz a következménye, hogy egy hónap ki fog maradni. Ugyanis a legtöbben felső limitet (egy havi díjnak megfelelő összeget) adtak meg, ezért a rendkívüli beszedés után a “rendes” havi beszedés már nem tud teljesülni. Ezért levelet küldtünk minden érintettnek, elnézésüket kérve és jelezve, hogyan pótolhatják az elmaradt hónapot.
Szóval ha elő is fordulnak nehézségek, azért a nagy többség esetén egy ilyen komplex szolgáltatás nyújtására alkalmas informatikai rendszert is sikerült felépítenünk. Remélem, minél több elégedett ügyfelünk lesz! 🙂
Comments Closed