Aláírták az érdi csatornahálózat építésének szerződéseit

Ma ünnepélyesen aláírták az „Érd és térsége szennyvíz-csatornázási program” érdi csatornahálózat-építési munkáinak elvégzésére irányuló kivitelezési szerződéseket. A két szerződés együttes értéke mintegy nettó 18,6 milliárd Ft. Az érdi csatornaépítési munkálatok kb. két és fél évig tartanak és a tervek szerint 2013 végén fejeződnek be.

Az összességében kb. 31,4 milliárd Ft értékű szennyvíztisztítási programban Érd, Diósd és Tárnok települési szennyvízhálózatait építik ki, valamint bővítik az érdi regionális szennyvíztisztítót. A szennyvíztisztító építése év elején elkezdődött. A hálózatépítésre idén tavasszal meghirdetett közbeszerzésen két részre – Érd-Nyugatra és Érd-Keletre – lehetett ajánlatot tenni. Az eljárás sikeres és eredményes volt.

Az Érd-Nyugat részre az öt pályázó konzorcium közül a DSS Érd Konzorcium (Duna Aszfalt Kft., SADE Magyarország Mélyépítő Kft., Swietelsky Magyarország Kft.) ajánlattevő nyújtotta be a bírálati szempontok szerint összességében legelőnyösebb, érvényes ajánlatot. Ezek szerint a részterületre vonatkozó szerződés értéke 9,899 milliárd Ft., a vállalt napi kötbér 138,5 millió Ft.

Az Érd-Kelet részen szintén öten pályáztak, itt az ÉRD – KEA Konzorcium (Közgép Építő- és Fémszerkezetgyártó Zrt., EuroAszfalt Építő és Szolgáltató Kft, COLAS-ALTERRA Zrt.) ajánlattevő nyújtotta be a bírálati szempontok szerint összességében legelőnyösebb, érvényes ajánlatot. Ezek szerint az erre a részre vonatkozó szerződés értéke 8,734 milliárd Ft, a vállalt napi kötbér 122,2 millió Ft.

A szerződéskötést követően a kivitelezők először az ütemezést kell benyújtsák és remélhetőleg heteken belül az első szakaszok építése is elkezdődik. A munkálatok minden területen egyszerre indulnak. Minden esetben a már meglévő csatornahálózattól (befogadótól) kezdődően kezdik majd továbbépíteni. Várhatóan a projekt elején lesznek a szervíz- illetve terelőút építések is.

Az aláírásról az Érdi TV-ben készült riportot itt tekintheti meg:


Comments Closed

Hozzászólás

az “Aláírták az érdi csatornahálózat építésének szerződéseit”
  1. Punka György szerint:

    Na, hála Istennek!

    Amennyiben technikailag lehetséges, jó lenne a web oldalon látni előbb a területhatárokat, majd az ütemezés szerinti beosztásokat.

  2. Simó Károly szerint:

    Tisztelt Punka György!

    Itt megtekintheti a területek felosztását: https://erdicsatornazas.hu/wp-content/uploads/2010/09/felosztas_lotok.jpg
    Természetesen, amint haladunk előre, meg fognak jelenni az ütemezések itt a honlapon is.

  3. Punka György szerint:

    Balról – jobbra: sárga – szürke – sárga -szürke. A felosztás logikáját nem értem ugyan, bár biztosan van benne valamilyen utalás, hogy melyik az Érd -Kelet és melyik az Érd – Nyugat? Ha csak két szín lenne, a térképre nézve magam is eldönthetném (mármint, hogy merre van Kelet és Nyugat, mégha az ábra inkább Északkeleti és Délnyugati is), de így egy kissé zavaros számomra. Melyik pályázó melyik részért felelős?
    Úgy hittem, a pályázat egyik alapja volt az ütemezés (miután a megvalósítás több helyszínen,egyszerre kezdődik), a 2013-ig tartó munkák pontos beosztása. Amennyiben ez így van, már csak a kezdési időpontokat várjuk.

    • Simó Károly szerint:

      Mivel ez egy térségi program, szerepelnek rajta a programban részt vevő szomszéd települések is. Így balról az első terület Tárnok, utána következik Érd-Nyugat, Érd-Kelet, majd Diósd.

  4. Punka György szerint:

    Köszönöm Simó Úr!

    Most már tökéletesen értem!
    Várjuk a további híreket.

  5. Kazi Imre szerint:

    Tisztelt Simó úr !
    Ha lehetséges, tegyék fel a csatornázással kapcsolatos elkerülő új utak térképét( parkváros térsége ).

    Köszönettel Kazi Imre

    • Simó Károly szerint:

      Tisztelt Kazi Imre!

      Elnézését kérem, szabadságon voltam! Egy külön bejegyzésben fel fogom hamarosan tenni a tervezett útépítések – és az ehhez kapcsolódó, esetlegesen befogadó nélküli csatornaépítések – helyszíneit.

  6. Bertalan András szerint:

    Tisztelt Simó Úr!

    Az ütemezés leadásának határideje holnap lejár – mikor tudhatjuk meg, melyik utcában mikor fognak építkezni?

    • Simó Károly szerint:

      Tisztelt Bertalan András!
      Amint a leadott ütemezést jóváhagyta a Mérnök, itt, ezen az oldalon is megismerhető lesz. Jelenleg ez még nem történt meg, remélem, hogy aug. 15-ig meg tud történni.

      Általánosságban elmondható, hogy mindenki időben értesülni fog, hogy ingatlana előtt mikor dolgoznak. Erre előírások vannak, hogy mikor és hogyan kell értesíteni minden érintettet. Tehát lesz idő felkészülni a munkákra.

  7. Dr. Pados László szerint:

    Simó úr – mint mindig – rendkívül módon óvakodik bármilyen konkrét válasz megadásától.
    Ha heteken belül indul a hálózat kiépítése, már bizonyára lehet tudni, hogy hol és mit építenek.
    A csatolt térkép semmitmondó, Érd területi felosztását mutatja körzetenként. Semmiféle összefüggést nem látok a térkép és a kivitelezés ütemezése között (bizonyára az én hibám…).
    Jó lenne, ha végre konkrét INFORMÁCIÓK is megjelennének….
    A kerülő út is titkos…mivel ez valamilyen iránymutatást adna a kvitelezés helyszínére.
    Ugye értjük???

  8. Lázár Tibor szerint:

    Tisztelt Simó Úr !
    Tényleg jó lenne tudni pontosabban a kivitelezés elkezdésének idejét. Konkrétan engem érdekelne, hogy mikor kezdődik a kivitelezés a Parkvárosi Kőműves utcában. Ehhez kapcsolnám ugyanis a telken belüli munkálatokat is.

    Köszönettel, Lázár Tibor