A beruházó Társulás által akkreditált mérnökök listája

Az alábbiakban közöljük a beruházó Önkormányzati Társulás közlése alapján az Akkreditált Mérnökök listáját (legutolsó frissítés: 2015.11.06, 58 mérnök):

Ügyeskedő vállalkozók

Több mint tízezer érdi háztartásban már idén ősszel a telken belül van a közcsatorna csatlakozási pontját jelentő „csonk”, és bár a rácsatlakozás még a legtöbb esetben nem azonnali feladat, érdemes előre gondolkodni. Az utóbbi időben számos lakossági bejelentést kaptunk, hogy a házi bekötések tekintetében mérnökként jelentkező egyes vállalkozók szakértelme és jogosultsága megkérdőjelezhető. Az akkreditált, szakmailag […]

Az első szakaszok, amelyeket felajánlottak a kivitelezők üzembe helyezésre

A kivitelezők jelezték, hogy melyek azok a csatornaszakaszok, amelyek álláspontjuk szerint alkalmasak arra, hogy még ebben az évben üzembe legyenek helyezve. Ezek azok a szakaszok, amelyek vagy egyenesen egy már üzemelő csatornához csatlakoznak vagy egy másik szakasszal együtt üzembe helyezhetők. Elkezdődött ezen szakaszok átadás-átvételi dokumentációinak összeállítása.

Mi a helyzet azokkal, akik korábban szolgalmi joggal rákötöttek egy másik utcában levő csatornára?

Az utóbbi időben egyre több olyan kérdés érkezik a csatorna társulathoz, amely azt a helyzetet érinti, amikor néhány ingatlan tulajdonosa a szomszédos telken keresztül rákötött a másik utcában korábban kiépült csatornára. Hasonló a helyzet akkor is, amikor az új társasházak építői a legközelebbi gravitációs csatornáig egy nyomott vezetéket építettek és évek óta a társasház szennyvizét […]

Rákötés lépései a régi és új szennyvízcsatorna hálózat esetén

Több szakaszon, ahol már a földben van a csatorna, érdeklődnek, hogy mi lesz az eljárásrend az üzembe helyezésnél. Bár az első üzembe helyezések legkorábban 2012 júliusban történhetnek meg, közöljük a jelenlegi információk alapján a várható követelményeket. Érdemes tudni, hogy az új, most készülő csatornahálózatra egy egyszerűsített eljárásrendet dolgoztak ki.

Az Érdi Újság által bemutatott házi szennyvízhálózat-építők elérhetőségei

Az Érdi Újság az elmúlt hetekben bemutatott több olyan helyi vállalkozást, akik azzal (is) foglalkoznak, hogy a telken belüli házi (belső) szennyvízhálózatot építik az ingatlantulajdonosok megrendelésére. Többen érdeklődtek, hogy hol lehet felvenni velük a kapcsolatot, ezért utánajártunk és az alábbiakat találtuk:

A beruházó Társulás által akkreditált mérnökök listája

Az alábbiakban közöljük a beruházó Önkormányzati Társulás közlése alapján az Akkreditált Mérnökök listáját (legutolsó frissítés: 2015.11.06, 58 mérnök):

Hol dolgoznak a csatornaépítők, mire kell figyelni a belső hálózat kiépítésnél?

Nézze meg az Érdi TV erről szóló műsorát!

Akkreditált mérnökök fogják átvenni az elkészült házi bekötéseket

Mintegy 32 mérnök jelentkezett a beruházó Társulás által meghirdetett akkreditációra. Ők lesznek azok, akik telken belüli, ún. “házi szennyvízhálózat” tervezését, illetve átvételét fogják végezni. Azok számára, akik jelezték ilyen irányú szándékukat, az elmúlt hét végén tartottak előadást, amelynek végén az elhangzottak alapján egy vizsgát is tettek. A következő napokban zajlik a jelentkezések átvizsgálása, a szakemberek […]

Mekkora bírsággal számolhat az, aki szennyvizet enged engedély nélkül a még át nem adott csatornába?

Mikor lehet rákötni az elkészült csatornára? Milyen veszélyekkel jár az, ha idő előtt ráköt valaki a csatornába? Mekkora bírsággal számolhat az, aki szennyvizet enged engedély nélkül a még át nem adott csatornára? Hány napon belül kell rákötni a rákötési engedély kézhezvételétől? Hogyan lehet önkormányzati támogatást igényelni a belső bekötések támogatására? Hallgassa meg az Érdi Rádióban […]

Következő oldal »