Ügyeskedő vállalkozók

Több mint tízezer érdi háztartásban már idén ősszel a telken belül van a közcsatorna csatlakozási pontját jelentő „csonk”, és bár a rácsatlakozás még a legtöbb esetben nem azonnali feladat, érdemes előre gondolkodni.

Az utóbbi időben számos lakossági bejelentést kaptunk, hogy a házi bekötések tekintetében mérnökként jelentkező egyes vállalkozók szakértelme és jogosultsága megkérdőjelezhető. Az akkreditált, szakmailag magas színvonalat képviselő és a követelményeknek megfelelő munkát végző mérnökök között megjelentek az ügyeskedők is, akiknek kiszűrésében ezúton kívánunk segítséget nyújtani.

Az „ál-mérnökök” nem rendelkeznek hivatalos, akkreditációt igazoló dokumentumokkal, kontár munkát végeznek, ami a későbbiekben visszaüthet a megrendelőknek. Ezek a magukat mérnöknek nevező csalók rengeteg pénzt kifizettetnek a munkálatokért úgy, hogy nem születik sem aláírt szerződés, sem szabályosan kitöltött számla. Így utólag ilyen esetekben a hatóságok semmit sem tudnak tenni.

Javasoljuk, hogy minden, a csatornázásban érintett ingatlantulajdonos minél előbb válasszon magának egy akkreditált mérnököt. A mérnökök listája és elérhetőségük megtalálható a www.erdicsatornazas.hu honlapon, és az Érdi Újságban is.

Javasoljuk, hogy előre tájékozódjanak, válogassák meg, hogy kire bízzák a házi bekötést, kivel kötnek erről szerződést. Járjanak nyitott szemmel, mert utólag már nem tudunk segíteni! Nem mindig hivatalos az, ami annak látszik.

Fontos, hogy csak olyan embernek nyissanak ajtót, és engedjék a csatornázási projekt keretében eljárni, akinek személyazonosságáról és szándékairól meggyőződtek! Ezt elősegítendő, az alábbiakban tájékoztatjuk Önöket, hogy akkreditált mérnökeink mely ügyekben járhatnak el, és milyen hivatalos jelzések alapján azonosíthatják őket.

Az akkreditált mérnökök listája nyilvános, ezért azt ajánljuk, hogy a szerződéskötés, majd a fizetés előtt ellenőrizzék, hogy valóban arra jogosulttal szerződnek‑e. Az akkreditált mérnökök munkája a magas minőség elérésének elengedhetetlen feltétele.

A tudnivalókat röviden összefoglalva a két legfontosabb dolog:

– akkreditált mérnökeink igazoló okmányokkal rendelkeznek, és kérésre ezeket kötelesek felmutatni;

– illetve javarészt magánvállalkozók, és számlaadási kötelezettségük van.

Amennyiben valaki az Érdi Csatornázási Projekt megbízásából kopogtat az ajtón, de nem tudja, vagy nem akarja igazolni magát, kérjük, ne engedjék be!

Akkreditált mérnökeink az alábbi szolgáltatásokat nyújthatják:

– elkészítik a belső hálózat tervét,

– ellenőrzik, hogy ennek megfelelően készül a hálózat,

– majd átveszik azt.

– végül segítséget nyújtanak a szolgáltatóval való szerződéskötésben, a szükséges adatlapok és nyilatkozatok műszaki részeinek kitöltésében és adminisztrációjában.

Ennek ára átlagosan 15.000 Ft, hatóságilag megszabott ára azonban nincs, mivel piaci tevékenységről van szó.

Kérjük a házi bekötésekben érintett érdi lakosokat és ingatlantulajdonosokat, amennyiben bármilyen kételyük támad, forduljanak bizalommal a Csatornázási Ügyfélszolgálatok megfelelő embereihez.

Érd, 2012. október 18.

Csatornázási Ügyfélszolgálati Iroda

Üzemeltető:

Beruházás

Ügyintézési témakörök:

Minden csatornázással kapcsolatos ügy, kivéve a pénzügyeket.

Cím:

Érd, Alispán utca 4.

Telefonszám:

06-80/630-036

06-23/223-061

E-mail:

ugyfelszolgalat@erdicsatornazas.hu

Nyitva tartás:

hétfő: 13.00 – 18.30

szerda: 08.00 – 12.00 és 13.00 – 16.30

Önkormányzati Ügyfélszolgálati Iroda

Üzemeltető:

Érd Megye Jogú Város Önkormányzata

Ügyintézési témakörök:

Hivatallal kapcsolatos minden ügy, kivéve okmányirodai és anyakönyvi ügyek.

Cím:

Érd, Alsó u. 3.

Telefonszám:

06-23/522-365

06-23/522-300

E-mail:

jegyzo@erd.hu

Nyitva tartás:

hétfő: 08.00 – 12.00 és 13.00 – 18.30

kedd, szerda, csütörtök: 08.00 – 12.00 és 13.00 – 16.30

péntek: 08.00 – 12.00


Comments Closed

Hozzászólások lezárva