Üzembehelyezés a 3. részvízgyűjtőben

2013 szeptember 25-re van meghírdetve a 3. részvízgyűjtő I. átadási ütemének üzembehelyezése. Ez azt jelenti, hogy ezt követően még van 8 munkanapja minden közműnek, hatóságnak, hogy nyilatkozzon, ha kifogásai vannak.

Nehezebb forgalmi helyzet a fő közlekedési útvonalakon

Néhány forgalmasabb útvonalon zajló munkálatokról olvashat az alábbiakban!

Júliusban kerülje el az Iparos úti M7 felhajtót!

A nyári időszakban, illetve a csatornafektetés végéhez közeledve megkezdik az Iparos út Törökbálinti út és M7-es alagút közötti részén is a hiányzó csatornaszakasz megépítését. Ez hatással lehet a város igen nagy részének forgalmi helyzetére. A mellékutcákon kívül az Alsóerdősor utcában is megépítik a hiányzó csatornaszakaszt, mielőtt nekifognak a burkolat újjáépítésének. Kattintson és nézze meg a […]

Rendeződik a később csatlakozók ügye is – Küldöttgyűlést tartott a Társulat

2013. május 27-én megtartotta éves ülését a Társulat Küldöttgyűlése. A küldöttek az időközben elhunyt vagy lemondott küldöttek helyett új tagokat választottak. Ezt követően a küldöttek újabb öt évre megválasztották a Társulat elnökét és elnökhelyetteseit, az Intéző Bizottság, valamint az Ellenőrző Bizottság tagjait. Külön napirendi pontban megvitatták a Társulat 2012. évről szóló beszámolóit (a beszámoló több […]

2013 júniusban folyamatban levő munkák

A lakótelep környékén, a Bolyai Iskola mellett okoznak forgalmi akadályokat a csatorna rekonstrukciós munkák (Edit és Emma utcák, valamint Erzsébet utca). A Júlia utcában hamarosan teljes útzár lesz, ezért az M6-os autópálya fölötti hídon tudnak majd kerülni az utca lakói. A Törökbálinti úton a harmadik szakasznak fognak neki, amellyel június végéig végezni szeretnének. Folytatódnak a […]

Elkészült csatornaszakaszok 2013 május végéig

A tervezett csatornaszakaszok kilencvenhárom százalékát megépítették idén május végéig. Ez közel 238 km csatornát jelent. Még kb. 21 km építendő csatorna maradt, a rekonstrukciókkal együtt. A 2-es részvízgyűjtőben gyakorlatilag befejezték a csatornaépítést, már csak az utak helyreállítása és az üzembehelyezés van hátra. Kattintson és nézze meg a részleteket!

2013 májusban folyamatban levő munkák

Kezdődik a Gyula utcai útépítés. A Törökbálinti úton hamarosan megszűnik az egyirányúsítás, a kétirányú forgalmat jelzőlámpák fogják irányítani. Az Ürmös utcán folyamatban van az úthelyreállítás. A csatornaépítések mellett már több száz utcaszakaszon megtörtént a végleges úthelyreállítás is vagy most van folyamatban. Kattintson és nézze meg a munkaterületek előrejelzéseit!

2013 április második felében folyamatban levő munkák

A lakótelep környékén folytatják a rekonstrukciós munkákat. Sor kerül a tárnoki bevezetés mentén a nyomó vezetékek építésésre is (Fogoly utca, Technikus utca). A Tárnoki úton folytatják a végleges helyreállítást. A folyamatban levő munkákról az alábbi listában olvashat.

A csapadékos időjárás ellenére áprilisban folytatódnak a csatornaépítési munkák

A tavasszal újrakezdett munkákat folytatják, amennyiben az időjárás engedi. Az alábbiakban azokat a szakaszokat olvashatja, ahol a kivitelezők csatornaépítést jelentettek be.

Márciusban újra kezdődnek a munkák

Harminc csatornaszakaszon kezdik el a munkát március első hetében. A Duna utcában és a lakótelepen (az Emma utcában) csatornarekonstrukciós munkák várhatók. Folytatódik a Kalotaszegi utca építése. A téli leállás utána legtöbb helyen az útjavításokkal kezdenek a mellékutcákban. Kattintson ide és tekintse meg a tervezett munkák helyszíneit!

« Előző oldalKövetkező oldal »