Egymilliárd forint fölött a társulati tagok megtakarított pénze!
A megtakarításokból még nem történtek kifizetések, azok a számlákon vannak. A pénzügyekről egyszerűen, érthetően az Érdi TV műsorában.
Hamarosan zárul az ajánlattételi lehetőség a közbeszerzési eljárásban
Korábban beszámoltunk róla, hogy az EU-s pénzek igénybevételével zajló térségi szennyvíz projekt megvalósítása a kiviteli tervek készítésével 2009 augusztusban megkezdődött. Ettől a dátumtól kezdődően fennáll a beruházó Társulás kötelezettsége, hogy időről időre rendszeres előrehaladási jelentést (ú.n. „Projekt Előrehaladási Jelentést” -PEJ) készítsen és adjon be a Közreműködő Szervezethez. Kovács Péter Barna projektvezetőt kérdeztük.
A beruházót a műszaki ellenőr képviseli
Korábban beszámoltunk róla, hogy megjelentek a kivitelező kiválasztására irányuló közbeszerzések. Ezen a héten megjelent a Közbeszerzési Értesítőben és az EU hivatalos lapjában a szennyvízprojekt során közreműködő műszaki ellenőr és mérnök kiválasztására szóló közbeszerzési felhívás is. A megjelent felhívás főbb jellemzőit az alábbiakban foglaljuk össze.
Megjelentek a közbeszerzési felhívások
Amint arról korábban beszámoltunk, megjelentek a közbeszerzési felhívások a szennyvíztisztítási program során a megvalósítási munkálatokra a Közbeszerzési Értesítőben és az EU hivatalos lapjában. Alábbiakban röviden összefoglaljuk a megjelent tenderek legfőbb jellemzőit érdi vonatkozásban.
Új közbeszerzési eljárás indul az E-I ütem esetén
Egyetlen érvényes ajánlat érkezett az év elején meghirdetett E-I ütem kivitelezési munkálataira. A közbeszerzési törvény előírásai értelmében az ajánlatkérő köteles ilyen esetben eredménytelennek nyilvánítani az eljárást. Ez múlt hét végén meg is történt, ezek után következik az újabb eljárás lefolytatása. A közbeszerzés részleteiről és a tapasztalatokról Kovács Péter Barna projektvezetőt kérdeztük.
A pályázati támogatás első részletei megérkeztek Érdre
Jórészt elkészültek a tendertervek és hamarosan megjelennek a közbeszerzési felhívások a beruházás során megvalósítandó munkákra és az ehhez kapcsolódó szolgáltatásokra. Ezzel egy olyan szakaszba érkezett a beruházás, amely sok türelmet és odafigyelést igényel ahhoz, hogy mielőbb a város egész területén dolgozhassanak a munkagépek. Időközben elkészült az első pénzügyi elszámolás is a támogatást folyósító Közreműködő Szervezettel. […]
A város minden részén közel egy időben fognak neki a csatornaépítési munkáknak
Az érdi térségi szennyvíztisztítási program keretében megépítendő csatorna hálózat csatlakozik a már meglévő hálózatokhoz. Ennek köszönhetően az ütemezés során nem egymás után, hanem egyszerre minden városrészben neki lehet fogni a munkáknak. A mellékelt felosztás szerint a három település területét több ütemre és az ütemeken belül kisebb részegységekre osztották be.
Várják a kivitelezők jelentkezését a csatornaépítés nulladik ütemére
Napra pontosan egy évvel a pályázat benyújtása után az Érd és Térsége Szennyvíz-elvezetési Társulás felhívást adott közre a beruházás során tervezett első ütem (ú.n. „nulladik ütem”) kivitelezőjének kiválasztására. Ismert, hogy 2008 végén készült el az érdi térségi csatornázási program pályázata és a széles lakossági összefogással létrejött csatornatársulat megalakulása után lehetővé vált a pályázat beadása. Az […]
Megjelent a "nulladik ütem" kivitelezésére a közbeszerzési felhívás!
A Közbeszerzési Értesítő idei első számában megjelent a felhívás az általunk “nulladik ütemnek” nevezett (hivatalosan “I. ütem”) kivitelezési szakasz kivitelezőjének kiválasztására! Hamarosan egy bejegyzésben részletesen is ki fogom fejteni, miből is áll a műszaki tartalom, hol és mit fognak ennek keretében elvégezni.